Fű, fa, virág

2016 november 23. | Szerző: JuliaHenrietta

Gyenge kezdő vagyok a témában, tudom, de azért csak kirakom ide, amit csináltam. Nem vagyok kertész, bár botanikusnak készültem, a természettel annyi a kapcsolatom, hogy a telkemen a gazt igyekszem az uralmam alá hajtani, nem sok sikerrel. Nem értek a növényekhez, de szeretek tenni-venni közöttük, talán máshogy is alakulhatott volna, de hát rajtam múlott. Most itt vagyok, még mehet bármerre az út.

Egy hobbikertész csoportban láttam kis tündérkerteket, apró házakkal, utakkal, ahol a mini ciklámen számított fának, és kis törpefigurák kukucskáltak a mohás kövek mögül. Engem megfogott ennek a bája, bár egyértelműen giccs, mégis olyan meseszerű ez a miniatürizált világ. Gyorsan rendeltem pár filléres kiegészítőt a projekthez még nyáron, és most jutottam el odáig, hogy megpróbálkozzam egy ilyet építeni. Lehet, majd egyszer szétszedem, újrakezdem, de talán ez a jó benne, hogy oldható a kötés, semmi sem végleges, változtatható, ahogy a természet is mindig változik. A kisebbikemnek nagyon tetszett az eredmény, úgyhogy igazából a foglalkozás elérte célját, hozta a kagylósvödrét és telerakta a kiskertet csigákkal meg kagylókkal, megígértem, hogy csinálunk még 🙂

 

 

A mai zenéhez nincs klip, de a zene mindent visz. Cliff Burton értett hozzá.

 

Kötény-filcezés

2016 november 22. | Szerző: JuliaHenrietta

Ma is alkottam, muszáj volt, benne van a boogie a kezeimben.

Tegnap kerestem valamit a konyhaszekrényben, és megtaláltam egy gyerek-kötényt, még az elsőszülöttemnek vettem több, mint tíz éve. Ikeás, igénytelen, csúnya. De gondolom, akkor az volt elérhető közelségben vagy tán nem is volt még a maihoz hasonló választék gyerek-kötényből, nem tudom. Most az ikea honlapján is van vagy ötféle, mindegy, akkor ez volt: hányás-színű kivasalhatatlan lenvászon, feketével nyomott csillagokkal. De legalább van két zsebe. Ahogy néztem, eszembe jutott, hogy van textilfilcem, érdekes módon az is ikeás, viszont tesco-gazdaságos, 600 forint körül van ára. Szóval gyorsan kipingáltam a filccel a csillagok végén csücsülő krumplikat jó színesre, ellensúlyozva az alapanyag fertelmes színét. Szerintem jó lett. Most már kifejezetten jó ránézni:

 

 

Jól működött különben a filc, este megrajzoltam, reggel átvasaltam és kész is. Tesztnek kimostam utána, mivel még nem dolgoztam ezzel a filccel, de nem eresztett és nem fakult.

Horgoltam még pár hópelyhet, mert úgy látom, most az a trend, állítólag közelít a tél a Karácsony. Kikeményítem aztán lefotózom őket, most  még olyan girbegurbák, mintha lepkehernyó bábozódott volna bele 😀

 

Adok Nektek zenét, jópofa a klip is, nézzétek, hallgassátok Road-ékat:

 

Holnaptól

2016 november 18. | Szerző: JuliaHenrietta

Holnaptól újra írom a blogot.

Már nem varrós dolgokat írok, ritkán varrok, nincs időm. Megtanultam horgolni és készítettem már egy csomó szép dolgot. Most ez jobban motivál, több a sikerélményem.

És ideiglenesen nálunk állomásozik egy macska.

 

 

 

 

 

Ez néhány a sok közül. Nagy részük bkv-s termék, mármint buszon és metrón készültek. Naponta 2-2.5 órát utazok munkába Budapesten belül, nagyon zavart eddig a tétlenség, elvesztegetett idő. Persze, sokszor olvasok is, de az alkotó tevékenység mégis jobb érzéssel tölt el. Annyi a kihívás ebben, hogy ülőhelyet kell találni a metrón. Ez reggel még a végállomáson is elég nehéz általában.

Most egy Vasarely-takarón dolgozom, fekete-fehér-szürke rombuszokból. Összeállítás után olyan, mintha egymás mellé helyezett kockák oldalai lennének, hozok majd fotót. A fonalakat nagymamámtól örököltem. Most annyi fonalam van Tőle, hogy talán a következő tíz évben nem is kellene vennem, mégis mindig lenne miből horgolásznom, de ezt ne mondjátok meg a férjemnek 🙂

 

A macska a Noé Állatotthonból került hozzánk, téli ideiglenes elhelyezésre. Katrina a neve, a fiúk Micának hívják. Talált macska, valaha lakásban élhetett, szerintem kutyákkal együtt, mert játékból a farkát kergeti és kedvenc helye az ajtó előtti lábtörlő.

Kb. egy hónapja van nálunk, nem egy hízelgős fajta, a simogatást szereti, már ha az ember odamegy hozzá és megsimogatja. Kézben nem szeret lenni és nem ül az ölünkbe sem. Enni viszont szeret, napi ötször kér, és kap is mindig, mert nagyon sovány volt, mikor hozzánk került. Most már azért kigömbölyödött, és megnyugodott, hogy nem fog éhen halni. Az első nap egy órára magára hagytuk, megevett mindent a tányérjából, majd egy pékséges zacskóban talált kiflit is levadászott magának, mintha soha többé nem kapna semmit előreláthatólag. Azóta nem vadászott semmit magának, bármilyen ételt elöl lehet hagyni a tűzhelyen vagy az asztalon.

A konyhaablakon szeret kinézegetni, de azon kivül, hogy oda feljusson, nem mászik sem az asztalra, sem a székre. Amikor otthon vagyunk. De én is láttam ám a kedvencek titkos életét 😉

 

Amikor idejött, letisztáztam vele, hogy az ágyunkra nem jöhet. Nem is jön, nagyon okos. Ha néha-néha arra téved, rászólok vagy finoman megbillentem a hátsóját és már megy is le. Nem ébreszt fel reggel sem, ha éhes, csak odaül az ágy mellé, néz az arcomba és vár. Ha felkelek, szalad ki előttem a konyhába. Pont, mint egy kutya 🙂

Megosztom Veletek aktuális favoritomat. Szóljon a Dorothy-tól a Holnaptól: