Hát most panaszkodni fogok, nem tudom, ki mit gondol erről.
Írtam már, sokat utazok tömegközlekedésen, nem szeretem, muszáj. Mindig van nálam horgolnivaló, felfrissít, ha alkothatok valamit út közben és nem a többi embert kell néznem.
Ma reggel is horgoltam békésen a metrón, nem szokott ez senkit zavarni, sőt mást is láttam már horgolni, tök jó dolog. Lehuppant a mellettem levő ülésre egy hölgy, és hangosan kioktatott, hogy nagyon balesetveszélyes vagyok a horgolótűmmel, mert mi lesz, ha fékez a metró és felszólít, hogy tegyem el a horgolást. Utasított. Én meg köpni-nyelni nem tudtam. Ránéztem és láttam a szemében, hogy nem százas. Elkezdtem volna neki mondani, hogy véleményem szerint egy horgolótű nem veszélyesebb egy golyóstollnál, meg baleset esetén az alacsonyan szálló és halántékoknak ütköző iPhone-ok száma jóval nagyobb az én egy szem horgolótűmnél, és különben is, ha retteg tőlem, üljön arrébb, van még hely, de nem tettem, mert téboly volt a tekintetében, úgyhogy bedobtam a táskámba a horgolásomat és a balesetveszélyes tűmet és elmentem a metró másik végébe a legtávolabbi ajtóhoz. Úgyis le kellett már szállnom.
Hát kábé ezt éreztem. Totálisan letaglózott. Hogy telefonon játszani teljesen értelmetlenül a metrón, az oké, alkotni meg veszélyes. Gyerekkoromban sokat vonatoztunk, többször láttam néniket terítőt hímezni a vonaton. Nem éreztem, hogy veszélyben lennék. Mikor tavaly előtt Norvégiában jártam, a vonaton többen pulóvert kötöttek. Most csatlakoztam egy amerikai csoporthoz, “Knitting in Public” a nevük. Most komolyan elgondolkodtam, hogy elköltözöm a városból. Nem elég, hogy rossz napom van, két órát töltök naponta a tömegközlekedésen, még be is szólnak. Persze hazafelé befejeztem a horgolnivalómat a buszon 🙂 De majd szert teszek erre a könyvre itt ni:
Hátha megvan benne a válasz erre is 😉
Mint egy szellem, senki más, csak én, egyedül a világ ellen:
Egyedül a világ ellen
2016 december 20. | Szerző: JuliaHenrietta
Hát most panaszkodni fogok, nem tudom, ki mit gondol erről.
Írtam már, sokat utazok tömegközlekedésen, nem szeretem, muszáj. Mindig van nálam horgolnivaló, felfrissít, ha alkothatok valamit út közben és nem a többi embert kell néznem.
Ma reggel is horgoltam békésen a metrón, nem szokott ez senkit zavarni, sőt mást is láttam már horgolni, tök jó dolog. Lehuppant a mellettem levő ülésre egy hölgy, és hangosan kioktatott, hogy nagyon balesetveszélyes vagyok a horgolótűmmel, mert mi lesz, ha fékez a metró és felszólít, hogy tegyem el a horgolást. Utasított. Én meg köpni-nyelni nem tudtam. Ránéztem és láttam a szemében, hogy nem százas. Elkezdtem volna neki mondani, hogy véleményem szerint egy horgolótű nem veszélyesebb egy golyóstollnál, meg baleset esetén az alacsonyan szálló és halántékoknak ütköző iPhone-ok száma jóval nagyobb az én egy szem horgolótűmnél, és különben is, ha retteg tőlem, üljön arrébb, van még hely, de nem tettem, mert téboly volt a tekintetében, úgyhogy bedobtam a táskámba a horgolásomat és a balesetveszélyes tűmet és elmentem a metró másik végébe a legtávolabbi ajtóhoz. Úgyis le kellett már szállnom.
Hát kábé ezt éreztem. Totálisan letaglózott. Hogy telefonon játszani teljesen értelmetlenül a metrón, az oké, alkotni meg veszélyes. Gyerekkoromban sokat vonatoztunk, többször láttam néniket terítőt hímezni a vonaton. Nem éreztem, hogy veszélyben lennék. Mikor tavaly előtt Norvégiában jártam, a vonaton többen pulóvert kötöttek. Most csatlakoztam egy amerikai csoporthoz, “Knitting in Public” a nevük. Most komolyan elgondolkodtam, hogy elköltözöm a városból. Nem elég, hogy rossz napom van, két órát töltök naponta a tömegközlekedésen, még be is szólnak. Persze hazafelé befejeztem a horgolnivalómat a buszon 🙂 De majd szert teszek erre a könyvre itt ni:
Hátha megvan benne a válasz erre is 😉
Mint egy szellem, senki más, csak én, egyedül a világ ellen: