Gyenge kezdő vagyok a témában, tudom, de azért csak kirakom ide, amit csináltam. Nem vagyok kertész, bár botanikusnak készültem, a természettel annyi a kapcsolatom, hogy a telkemen a gazt igyekszem az uralmam alá hajtani, nem sok sikerrel. Nem értek a növényekhez, de szeretek tenni-venni közöttük, talán máshogy is alakulhatott volna, de hát rajtam múlott. Most itt vagyok, még mehet bármerre az út.
Egy hobbikertész csoportban láttam kis tündérkerteket, apró házakkal, utakkal, ahol a mini ciklámen számított fának, és kis törpefigurák kukucskáltak a mohás kövek mögül. Engem megfogott ennek a bája, bár egyértelműen giccs, mégis olyan meseszerű ez a miniatürizált világ. Gyorsan rendeltem pár filléres kiegészítőt a projekthez még nyáron, és most jutottam el odáig, hogy megpróbálkozzam egy ilyet építeni. Lehet, majd egyszer szétszedem, újrakezdem, de talán ez a jó benne, hogy oldható a kötés, semmi sem végleges, változtatható, ahogy a természet is mindig változik. A kisebbikemnek nagyon tetszett az eredmény, úgyhogy igazából a foglalkozás elérte célját, hozta a kagylósvödrét és telerakta a kiskertet csigákkal meg kagylókkal, megígértem, hogy csinálunk még 🙂
Házikó, hátul a malac kukucskál
Csigák szigorúan a kerítésen belül. Utcai lámpa is van, a következő kiskertben lehet, hogy világítani is fog.
Karácsonyi kaktuszok, egy elvirágzott, de még élő korallvirág és egy öregecskedő kaktusz alkotják a flórát ebben a világban
A mai zenéhez nincs klip, de a zene mindent visz. Cliff Burton értett hozzá.
Fű, fa, virág
2016 november 23. | Szerző: JuliaHenrietta