Holnaptól

2016 november 18. | Szerző: JuliaHenrietta

Holnaptól újra írom a blogot.

Már nem varrós dolgokat írok, ritkán varrok, nincs időm. Megtanultam horgolni és készítettem már egy csomó szép dolgot. Most ez jobban motivál, több a sikerélményem.

És ideiglenesen nálunk állomásozik egy macska.

 

 

 

 

 

Ez néhány a sok közül. Nagy részük bkv-s termék, mármint buszon és metrón készültek. Naponta 2-2.5 órát utazok munkába Budapesten belül, nagyon zavart eddig a tétlenség, elvesztegetett idő. Persze, sokszor olvasok is, de az alkotó tevékenység mégis jobb érzéssel tölt el. Annyi a kihívás ebben, hogy ülőhelyet kell találni a metrón. Ez reggel még a végállomáson is elég nehéz általában.

Most egy Vasarely-takarón dolgozom, fekete-fehér-szürke rombuszokból. Összeállítás után olyan, mintha egymás mellé helyezett kockák oldalai lennének, hozok majd fotót. A fonalakat nagymamámtól örököltem. Most annyi fonalam van Tőle, hogy talán a következő tíz évben nem is kellene vennem, mégis mindig lenne miből horgolásznom, de ezt ne mondjátok meg a férjemnek 🙂

 

A macska a Noé Állatotthonból került hozzánk, téli ideiglenes elhelyezésre. Katrina a neve, a fiúk Micának hívják. Talált macska, valaha lakásban élhetett, szerintem kutyákkal együtt, mert játékból a farkát kergeti és kedvenc helye az ajtó előtti lábtörlő.

Kb. egy hónapja van nálunk, nem egy hízelgős fajta, a simogatást szereti, már ha az ember odamegy hozzá és megsimogatja. Kézben nem szeret lenni és nem ül az ölünkbe sem. Enni viszont szeret, napi ötször kér, és kap is mindig, mert nagyon sovány volt, mikor hozzánk került. Most már azért kigömbölyödött, és megnyugodott, hogy nem fog éhen halni. Az első nap egy órára magára hagytuk, megevett mindent a tányérjából, majd egy pékséges zacskóban talált kiflit is levadászott magának, mintha soha többé nem kapna semmit előreláthatólag. Azóta nem vadászott semmit magának, bármilyen ételt elöl lehet hagyni a tűzhelyen vagy az asztalon.

A konyhaablakon szeret kinézegetni, de azon kivül, hogy oda feljusson, nem mászik sem az asztalra, sem a székre. Amikor otthon vagyunk. De én is láttam ám a kedvencek titkos életét 😉

 

Amikor idejött, letisztáztam vele, hogy az ágyunkra nem jöhet. Nem is jön, nagyon okos. Ha néha-néha arra téved, rászólok vagy finoman megbillentem a hátsóját és már megy is le. Nem ébreszt fel reggel sem, ha éhes, csak odaül az ágy mellé, néz az arcomba és vár. Ha felkelek, szalad ki előttem a konyhába. Pont, mint egy kutya 🙂

Megosztom Veletek aktuális favoritomat. Szóljon a Dorothy-tól a Holnaptól:

Ülj le mellém, valamit mondok…

2014 február 16. | Szerző: JuliaHenrietta

 

Köztudott, hogy nincs olyan bútor, autó vagy ruhadarab, amin ne lehetne egy kicsit még javítani, fejleszteni, tunningolni. A remek svéd bútoráruház termékein is lehet, sőt sokszor kell egy-két dolgot változtatni, hogy jól használhatóak legyenek.

Így jártam a kis narancssárga ülőkével, ami olcsó, könnyű, jó a színe csak éppen kényelmesen ücsörögni nem lehet rajta. Már nem tudom, mikor és hogyan került a háztartásba, a lényeg, hogy a konyhai reggelizőasztalnál két hokedli fér el: egy stabilabb fa és a mindig félretolt narancssárga. A harc mindig a fa ülőkéért ment, aki a lassabb volt, azé lett a kis kényelmetlen. Az esélyegyenlőség jegyében ezen kívántam változtatni: készítettem rá egy pihe-puha huzatot  🙂

Kísérleteim során arra a következtetésre jutottam, hogy akármilyen puha anyag kényelmes párnát képez, ha a legfelső réteg 5-10 mm-es szivacs.

Nekem volt fehér műanyag habszivacs csomagolóanyagom meg szivacsom is, ezeket rétegeztem. Kétoldalú ragasztóval illesztettem össze a rétegeket, 4-et, aztán az ülőke körlapjánál 4 cm-el nagyobb átmérőjű körré vágtam:

A szivaccsal is ugyanígy jártam el:

 

Majd a huzat narancssárga anyagával is ezt tettem. A szélére körbe ferdepántot varrtam, amibe zsinórt húztam, és ezzel szorítottam rá az ülőkére.

 

Kész is lettem, egy fél délelőtt alatt.

Azóta ketten is lehet ücsörögni a konyhában. És aki nem szeret sokáig ücsörögni, mert mocorog az iránytűje és mehetnékje van, annak megmutatom jelenlegi kedvencemet – aki a Tankcsapdára várt, az várjon még egy kicsit 🙂

 

 

 

 

 

 

 

Rút kiskacsák új élete, avagy hogyan készítsünk táskát

2013 július 24. | Szerző: JuliaHenrietta

A férfiak szerint kétféle nő létezik: az egyik cipőt gyűjt, a másik táskát. Én a táskások körébe tartozom, és leginkább a saját készítésű táskákat szeretem.

Ez a történet egy turkálóban és egy hipermarketben kezdődik. A hipermarketben pár évvel ezelőtt valószínűleg “a  minőségileg kifogásolható áruk” polcáról emelhettem le egy akciós sötétzöld pólót, kizárólag azért, mert egy varrógép volt rajta. Az első mosás után tűnt fel, hogy a póló eléggé meg van csavarodva, ami a nyomott mintát is magával csavarintotta, tehát nem volt igazán hordható, de sebaj, majd eljön az ideje, betettem a szekrénybe, és néha nézegettem rajta a varrógép képét.

A turkálóban meg pár hete szembejött egy mentaszínű vászon kockás tunika. Aki ismer, tudja, két gyengém van: ha valami kockás vagy ha zöld. Szemre jónak tűnt, a próbafülke előtt nyugdíjasok hada verekedett a bejutásért, a kétévesem meg a plüssállatok ketrecébe próbált bejutni a már kidobált mackók helyére – tehát kifizettem a zöld kockást gyorsan, próba nélkül és távoztunk.

Aztán itthon láttam, hogy ez se stimmel: nem nagy, nem kicsi, mégse jó. Irány a szekrény mélye, majd lesz valami.

Szóval ők ketten találkoztak a szekrény aljában, a csúnyák és használhatatlanok, és ők lettek az én jelenlegi kedvenc táskám.

Egyértelmű, hogy a varrógép lesz kívül; a tunika lesz a teherhordó bélés, mert az nem nyúlik. Fogtam az ollót és levágtam a póló tetejét, így ni:

Aztán az alját is levágtam, a minta alatt kellő helyet hagyva az összevarrásnak és hogy egy “alaplapot” formázzak majd a táska aljának. Oldalt összevarrtam az ujjak maradékát, de nem a szabásvonalnál, hanem csak ahogy jött egyenesen. A képen is látszik, hogy nem a varrásvonalat vettem oldalvonalnak, hanem ahogy összefekszik a póló, mert ha azt erőltetem, nekem is csavarodni fog a táskám.

(Sajnos sokszor látni olyan konfekcionált ruhadarabokat az utcán, amik hasonlóképpen csavarodnak, pl. farmernadrág varrása felül oldalt kezdődik és lent a cipő orránál ér véget!! Ez történik, ha nem szálirányba szabják a ruha részeit, valamiféle anyagtakarékosságból vagy egyszerű nemtörődömségből.)

A kifordított pólót aztán ráfektettem a tunikára és körbevágtam, nem variáltam sokat:

A kockás bélést is hasonlóan zsákosítottam, a tetejénél kissé magasabbra hagytam, mert abból lesz a táska szegélye. A kockás anyag összevarrása után alját képeztem mind a két anyagból, a sarkát összefogva a varrásokat egymásra fektettem és keresztben legépeltem:

A felesleget le is vágtam.

Készítettem a tunika maradékából két fület, kb. 60 cm-esek, ezeket ragasztós közbéléssel aláragasztottam, hogy eszébe se jusson megnyúlni. a 8 cm széles szalag két oldalán 1-1 cm-t bevasaltam, majd félbevasaltam, így tűztem meg a két szélét:

Aztán mindent összegombostűztem a helyére, és körbevarrtam az egészet:

A világos, kifelé fordított anyag egy zsinórházat képezett így, ebbe bele is fűztem a tunikából kinyert keskeny kis szalagot. Azért egy jókora patentot is varrtam a táskára, meg egy kicsikét a két fül felső középső találkozásához is, mert nekem a táska egyik füle mindig lecsúszik a vállamról. Ilyet most csináltam először, használat közben nem zavar.

Tépőzár is lehetne, csak azt nem igazán szeretem, csak ha valóban funkciója van.

Pl. fákat kell telepíteni  🙂

Azt gondolom, jó dolog, ha néhány ruhadarabban vagy lakástextilben meglátjuk a lehetőséget a változásra, megérezzük a kelme-lelkét az anyagnak. Nem csak takarékossági szempontból (bár a méteráru-árak mellett ez sem elhanyagolandó), de szerintem sokan vagyunk úgy, hogy egy-egy régebbi ruhadarabot nincs szívünk kidobni, és várjuk az ihletet az újrahasznosításra. Nálam így született férfiingből vagy régi pólóból kisfiú-rövidnadrág, gyerek ágyneműből kislányruha, régóta nem használt függönyből díszpárna háta. Rengeteg egyedi dolgot lehet így összehozni, kicsit máshogy kell talán nézni a textilanyagokat és fontos, hogy bátran vágjunk bele!!   😉

Hallgassatok végül egy kis klasszikust, klasszikusok előadásában, kár, hogy igazi klipje nincs…

 

 

 

 

 

A kosár új ruhája

2013 május 30. | Szerző: JuliaHenrietta

Szeretem a kosarakat. Mind egyedi, mind kézzel készült. A kosárfonás az egyik olyan iparág, amit nem lehet gépesíteni. A tipikus “piacra-járós” kosarak az idő múlásával egyre szebbek lesznek, igazából ritkán mennek tönkre. Esetleg egy-két helyen törik ki a nád, de a kosár funkcióját megtartja.

Én is így jártam, az egyik kosárkám oldalán elkezdtek kitöredezni a nádak. Tart rendesen, bírja a terhet, csak éppen lyukas.

Orvosoljuk a problémát! Varrok bele huzatot. És ha már van huzata, legyen neki zsebe pénztárcának, telefonnak, meg egy karabíner a kulcsnak. Leírom a menetét, de pontos méreteket nem írok ide, mivel ha valaki kedvet kap és utánam csinálja, a saját kosarát kell méregetnie. Érdemes inkább nagyobbra szabni 0,5 – 1 cm-rel, mint kisebbre, mert bosszantó, ha húzódik a bélés a kiló alma alatt. Inkább bővebb legyen, lehetőséget adva a textilnek, hogy az első mosásnál összemenjen  🙂

Először rajzoltam: pausz-papírral béleltem ki a kosarat és az alját érzésre körberajzoltam. Aztán méricskéltem: a kosár falának magasságát, belül mérve és a felső perem kerületét. Tehát ez 2 db alkatrész lesz, plusz a zseb.

A kosár aljának rajzát 1 cm-es varrásszélességgel szabom ki. Kell még egy jó nagy téglalap, amelynek hossza a kosár felső peremének kerülete + 2 cm, szélessége pedig a falmagasság + 3 cm.

A zseb egy hajtott szélű zseb, a hivatalos nevét nem tudom, nadrágok oldalán lehet ilyen divatos zsebet látni. Ehhez, hogy a kész mérete 16 cm széles és 15 cm magas legyen, egy 28 x 21 cm-es anyag szükséges.

A hosszabbik oldalán alul 2 cm-t felvasalunk a fonák oldalra, felül 2 x 2-t vasalunk be, és ezt le is tűztem.

A rövidebb oldalán 2 cm-es harmonikát kezdünk hajtogatni a fonákja felé, 3-szor, mind a két oldalán.

A harmonika felső felét, ahogy a képen látszik, keskenyen összetűztem. A zseb helyét megkerestem a kiszabott nagy téglalapon, én a feléhez illesztettem, a zseb felső részét a téglalap felső részétől 5 cm-re helyeztem el.

A rávarrás 3 lépésben történt: először a két oldalon a harmonikák alsó részét varrtam hozzá a huzat oldalrészéhez, aztán az egész zsebet összefogva az alsó szélt is.

(Ilyen zsebekből készítettem garázsokat egy játszószőnyegen.)

Jöhet az összeállítás! Már szinte a célegyenesben vagyunk.

A szép nagy, zsebes téglalap két rövidebb oldalát összevarrtam 1 cm-esen, így egy csövet kaptam, amit az ovális alja résszel kell összehozni. A kosár formájából adódóan az alja kerülete kisebb, mint a teteje, az oldalrész, vagyis a nagy téglalap bővebb lesz, mint az ovális. Ezért a cső alulra eső részét és az oválist elnegyedeltem, és ezeket a pontokat megjelöltem gombostűvel, majd összetűztem. A tűk közé eső részeken hajtásokat készítettem, így varrtam össze, és így már passzoltak a méretek.

Máris a ruhapróba következik. Belehelyeztem a bélést a kosárba, teleraktam mindenféle anyaggal, és a felső részt visszahajtva megtűztem a kosár peremének magasságában.

A füleknél, és a két oldalán két-két helyen megkötő szalagot tűztem az anyag széléhez, a karabínerbe bortnit fűztem és a zseb mellé tűztem, majd ugyanezen bortnival végigvarrtam a huzat szélét a megkötőket is egyszerre hozzávarrva. Úgy látom, kész is:

 

 

Zene? Legyen egy konszolidált klasszikus:

 

 

 

Régen tolltartó, ma csekktok

2013 május 18. | Szerző: JuliaHenrietta

Nemrég eszembe jutott, hogy az ált. isk. felső tagozatán Angyalföld Cityben milyen tolltartó volt a divat: A4-es nejlon irattasakba divatos újságlapot tettünk, a tasak nyitott oldalait cellux-szal leragasztottuk, aztán háromba hajtottuk keresztbe és a kialakuló zseb részt iratkapoccsal fogtuk össze. Jó kis tolltartó volt, sok orosz puskát lehetett benne feltűnésmentesen elrejteni 🙂 Nekem legós volt, arra emlékszem, és amikor tönkrement, igen egyszerűen készítettünk másikat. Mostanában ilyesmi fazonú, átlátszó csekktartó fóliát lehet kapni a papírboltokban.

De félre a konzum csekktartókkal, készítsünk egyedi csekktokot.

Szükséges egy nejlon irattasak, csomagolópapír vagy naptárlap ízlésünknek megfelelően, öntapadós tépőzár és varrógép. Egyszer már szolgálatot tett csomagolópapír is megfelel, csak meg kell vasalgatni egy kicsit felhasználás előtt.

Papírunkat vágjuk A4-es lap szélességűre, de nem baj, ha hosszabb mint a fólia, és dugjuk bele a tasakba. Ha hosszabb, hajtsuk vissza az elejét és a végét, hogy “bélése” is lehessen a toknak. A fólia fehér lyukasztott szélét vágjuk le, vigyázva, hogy a hegesztés ne sérüljön.

Most már csak szépen harmadolnunk kell nagyjából a tokot, aztán varrhatunk is: A legnagyobb öltéshosszal, hogy ne szakadjon a fólia. Először a nyitott végét érdemes levarrni a fóliának, a varrat elején és a végén az alsó és felső cérnát érdemes összecsomózni. Varrhatunk nagy cikk-cakk öltéssel is.

Aztán az oldalak következnek, ruhacsipesszel beállíthatjuk a hajtás magasságát. Itt is fontos, hogy a varratok elején és végén az alsó és felső cérnát összecsomózzuk!

Öntapadós tépőzárat minden barkácsboltban meg időnként Lidl-ben be lehet szerezni, csak rá kell cuppantani. Ha nem ragaszkodnak igazán egymáshoz a tokkal, a pillanatragasztó segíthet. A méterben kapható tépőzár is jó, pillanatragasztóval vagy kétoldalú ragasztóval.

A csekkek a  perforálás mentén hajtva szépen beleférnek, és a papírpénzeket is mellé lehet tenni. Mehetünk a postára, senki nem kukucskál bele a számláinkba! Igazából három varrással megúsztuk a dolgot.

Használhatjuk sminkestáskának, irattartónak, napszemüveg-toknak, ki mit szeret.

Pihenésképpen egy kis vakációs  zenede: