Norvégia, vikingország

2018 június 22. | Szerző: JuliaHenrietta

Ezt a rég nem használt blogomat vettem most elő, hogy a 2018. május 23-tól 28-ig tartó időszakot, melyet Norvégiában tölthettem, leírhassam azoknak, akik kíváncsiak rá, és olvashassa mindenki, akit érdekel.

Névnapom alkalmából az idén elutaztam néhány napra ismét Norvégiába, Szilvi barátnőmhöz, akivel 10 éves korunktól igazából össze voltunk nőve. Aztán másfelé vitt minket a sors, de azért évente 1-2x találkozunk, tudunk egymás dolgairól, emailezünk, néha telefonálunk. Sajnos a harmadik barátosnénk, Zsuzsi nem tudott velem jönni, talán majd jövőre vagy utána.

Egy gyönyörű szép, újautó-illatú Boeing 737-essel mentem, ez volt a második útja, elképesztő érzés volt. Amúgy is szeretek repülni, a fel- és leszállás a legjobb, következő életemben pilóta leszek vagy űrhajós.

(Látszik, hogy az ablakon át készített fotó milyen tiszta, még nem volt összetapicskolva az üveg és nem volt párás a két réteg között.)

 

Osloban vonatra szálltam és 2,5 óra vonatozás után Larvikban voltam, ez a város kissé délebbre van Oslotól, a tengerparton. A vonaton a ‘Quiet’ kocsiba ültem (véletlenül, pont az állt meg előttem, mikor a peronon álltam), itt szigorúan csöndben volt mindenki, sokan aludtak (szemvédővel), dolgoztak laptopon vagy zenét hallgattak fülhallgatóval. Nem mondták be a megállókat sem, de a kijelzőn lehetett követni. Kellemes volt így utazni, főleg, miután a repülőn egy mindenhez értő férfi ült mellettem és beszélt egész úton, megteltem teljesen az emberi hanggal (és hülyeséggel).

Szilviék háza, kertje:

Másnap Szilvi és Kornél is dolgozott, ezért elbandukoltam a helyi bevásárló-központba, aztán sétáltam egy jó nagyot a környéken, megnéztem az ipari létesítményeket, és örömmel láttam, hogy ugyanolyan targonca megy ott is, mint a Reagensben, csak a rajta ülő viking a nyolc- tízszeresét keresi az én fizetésemnek, miközben Magyarországon a benzin 400 Ft, ott meg átszámítva 530 Ft, talán ez a nem mindegy.

No sebaj, fotóztam egy csomót, az orgona még akkor nyílott, mert ott áprilisban még hó volt, el volt késve az egész természet, a gesztenyefa is virágzott, és a rododendron is csak akkor kezdett nyílni, pedig pont azért mentem ilyenkor, hogy rododendron-bokrokat lássak.

Rengeteg sötétlila orgona van ott, ez Magyarországon nem annyira elterjedt, de különlegesen szép.

 

Délután én hoztam haza az oviból Henriket, így Kornélnak nem kellett rohannia a munkából, hogy odaérjen ovizárás előtt. (Kornél patikavezető a tengerparti gyógyszertárban, az irodája a kikötőre néz, sanyarú a sorsa). Este összeszedtük még Szilvit munka után (ő is patikus, egy bevásárlóközpontban, ez nem annyira romantikus, az ablaka egy körforgalomra néz), és lementünk a tengerpartra vacsorázni, ezt ettem, nyami:

Ez olyan, mint a tökmag, csak bontogatod a kis csomagokat, de nem laksz vele jól sosem. Ráadásul szemrehányóan néznek rád a kis rákok (mindenesetre finom kaja szerintem).

Este a Kornél által főzött házi sört ittuk, olyan fejlesztései vannak ezügyben, hogy el akarták csábítani saját sörözőt nyitni, de aztán maradt a patikánál. Talán még a múlt században, mikor dédanyám volt patikus, akkor fejlesztettek így mindenfélét a gyógyszerészek, és milyen jó, hogy ott Skandináviában még van ehhez kedvük, energiájuk, és nem utolsó sorban anyagi lehetőségük.

Másnap Henriket beinstalláltuk az óvodába, Kornélt felinstalláltuk a vonatra, hogy menjen egy barátjával Birmingham-be kocsmatúrázni, mi meg elmentünk hegyet mászni. Sétáltunk a tenger melletti, Ferris nevű édesvízű tónál, ahonnan a város az ivóvizet kapja, ez egy forrás táplálta tó, nagyon jó vize van. Összeköttetésben van a tengerrel egy kicsi folyó által. Aztán felmentünk egy hegyre, ahonnan nagyon szép volt a kilátás.

Az erdő faunája, amit lencsevégre lehetett kapni:

Akkor már megmutatom a háziállatokat is:

Hazamentünk ebédelni, lazac volt, cukkini meg spenót, ezt mi főztük, ott ez az alapkaja, a lazac meg a rák meg a marha.

Később, mikor Henrik hazajött az oviból, lementünk megint a Ferris partjára, gyereket sétáltatni.

Másnap már szombat volt, Henrikkel lementünk a tengerpartra, fagyizni meg kagylót gyűjteni.

Délután a közeli folyóhoz mentünk, egy vízeséses részhez, sokan horgásztak ott. Pisztráng-fogó hely, de kapást nem láttunk. A folyó melletti domboldalon rengeteg gyöngyvirág nyílt, hihetetlen illatuk volt, gyerekkoromban éreztem ilyet utoljára.

Aztán vasárnapra végre kinyílt a rododendron-bokor a kertben:

Általánosságban elmondható, hogy 30 fok volt és verőfényes napsütés, még pulóvert sem vettem fel az öt nap alatt, pedig vittem dzsekit, nagykendőt, mindent. Éjjel 11-ig világos volt teljesen, és hajnal 4-kor ismét, és ekkor a madarak is rázendítenek, hiszen felkelt a nap 🙂 A páfrány ott gyomnak számít, mindenhol fenyő van, a bükkerdő különleges és becsben tartott része a városkának. Mindenhol sziklás a talaj, de a növények nagyon jól meggyökeresednek a sziklák repedéseiben és óriásira nőnek.

Az étteremben a gyerekesek külön elbánásban részesülnek, Henrik vacsoráját hozták ki legelőször, és a pizzáját megformázták halacska alakúra. A jeges csapvíz ingyen jár a vacsora mellé, akár két kancsóval is.

Mindenki mindenhol kártyával fizet, ritka a készpénz használata, ebben az esetben az élelmiszer-boltban az aprópénzt automata adja vissza, a papírpénzt a pénztáros. A nejlonzacskó (vastag, tartós) mindenhol ingyen van.

Az esti repülőgéppel indultam (volna) haza, ez öreg, régi gép volt. Beszálláskor valami furcsa érzésem volt, tudtam, hogy nagy baj nincs, de mégis más volt most felszállni. Bent a gépben nagyon-nagyon meleg volt, nem értettem. Kigurultunk a kifutópályára, és csak álltunk, vártunk.  Aztán kijött a kapitány a pilótafülkéből, elmondta, hogy a klímarendszer meg még valami elromlott (előbbi feltűnt mindenkinek), visszaállunk a parkolóba és tíz perc múlva indulunk, ha a szervizesek megjavítják a gépet. Visszaálltunk, majd fél óránként megígérték a tíz perc múlva indulást, a stewardessek vizet osztogattak. Másfél óra múlva már minden szép volt és jó és hűvös, de akkor meg kerozinra kellett várni, mert a nagy ide-oda ácsorgásban elfogyott az üzemanyag (folyamatosan ment a gép motorja). De így szerencsére nem sültünk meg a felhők felett, szóval érdemes volt várni.

Mikor végre elindultunk, a viking kapitány jól odalépett neki, úgy mentünk át három viharon Németország felett, hogy csak úgy füstölt. Dobálta a gépet összevissza a légörvény, óriási volt. A két és fél órás utat két óra tíz perc alatt lezongorázta, én végig horgoltam a kis sálamat, mögöttem egy néger lány pulóvert kötött 🙂

Szóval szuper utazás volt, Sziszkával ugyanúgy egyet mondunk és egyet gondolunk, mint 20-30 éve (ezt még leírni is szörnyű).

Talán jövőre vagy azután is lesz lehetőségem meglátogatni őket, talán Zsuzsi is tudna jönni vagy valahova kirándulni Skandináviában együtt. Érdekes az ilyen, nagyon más országot látni, szabályos és élére vasalt minden, nincs szemetelés, nem rohannak az autósok, ha elindulok át az úton gyalog, a közeledő autós megáll és mosolyog, mikor átenged maga előtt.

Ha megyek jövőre is, majd folytatom ezt a blogomat  🙂

Szerencsejátékosok

2017 június 12. | Szerző: JuliaHenrietta

Szombaton Karrier-napon voltam egy kedves barátnőmmel, magyarul állásbörzén, csak csajoknak. (diszkrimináció!! :D) Előadások voltak, nagyobb cégek standjai voltak kint, ahol szemmel láthatóan megpróbáltak minél több életrajzot begyűjteni az érdeklődő tömegtől. Én jól éreztem magam, pár helyen le is adtam a jelentkezésem.

Mikor hazajöttem, a férjem kérdezte, hogy milyen hülyeségekkel tömték a fejünket, jelentkeztem-e valamilyen karrierre. (Aaahhh… most már értem, miért kell a diszkrimináció). Elsoroltam párat, mire azt találta mondani, hogy ezek az állások nem a karrier kategória. Mert – szerinte – a karrier fogalma ott kezdődik, hogy valaki zrt-igazgató, esetleg eme pozíció várományosa (nem mintha a férjem bármelyik is lenne).

Elgondolkodtam, hogy vajon tényleg, mi a karrier, mit jelenthet ez? Nagy cégnél gyakornokként kezdeni, majd öt év múlva osztályvezetőnek lenni? Haha, a filmekben igen… Nem tudom, mennyire fedi ez a valóságot.

Az én elképzelésem szerint az jelenti a karriert, ha találsz egy olyan munkahelyet, ahol szereted azt, amit csinálsz, vagy legalábbis nem utálod, és meg vagy elégedve a tevékenységgel, annak mennyiségével. Szerintem nem kell, hogy ez a hobbid legyen, mert akkor mit csinálsz munka után?? Jó viszonyban vagy a kollégáiddal, a főnökséggel. Elegendő képzést, továbbképzést, oktatást kapsz, esetleg lehetőséget nyelvtanulásra. Netán időnként munkakört válthatsz, hogy ne fordulj be egyszercsak, talán itt találkozik az elképzelésem a filmmel. És hát nem utolsó sorban a munkádért kapott fizetésből biztonsággal el tudod tartani a gyermekeidet és macskáidat (kutyáidat, hörcsögeidet).

Szerencsés, aki ilyen helyen dolgozik, nem tudom, hány hölgy jelentheti ki határozottan, hogy ilyen karriert épített, nyilván ez nem a ölbepottyanós fajta munka. Ez olyan lehet, mint a lottó ötös. Szerencsejátékosoknak…

Egyedül a világ ellen

2016 december 20. | Szerző: JuliaHenrietta

Hát most panaszkodni fogok, nem tudom, ki mit gondol erről.

Írtam már, sokat utazok tömegközlekedésen, nem szeretem, muszáj. Mindig van nálam horgolnivaló, felfrissít, ha alkothatok valamit út közben és nem a többi embert kell néznem.

Ma reggel is horgoltam békésen a metrón, nem szokott ez senkit zavarni, sőt mást is láttam már horgolni, tök jó dolog. Lehuppant a mellettem levő ülésre egy hölgy, és hangosan kioktatott, hogy nagyon balesetveszélyes vagyok a horgolótűmmel, mert mi lesz, ha fékez a metró és felszólít, hogy tegyem el a horgolást. Utasított. Én meg köpni-nyelni nem tudtam. Ránéztem és láttam a szemében, hogy nem százas. Elkezdtem volna neki mondani, hogy véleményem szerint egy horgolótű nem veszélyesebb egy golyóstollnál, meg baleset esetén az alacsonyan szálló és halántékoknak ütköző iPhone-ok száma jóval nagyobb az én egy szem horgolótűmnél, és különben is, ha retteg tőlem, üljön arrébb, van még hely, de nem tettem, mert téboly volt a tekintetében, úgyhogy bedobtam a táskámba a horgolásomat és a balesetveszélyes tűmet és elmentem a metró másik végébe a legtávolabbi ajtóhoz. Úgyis le kellett már szállnom.

Hát kábé ezt éreztem. Totálisan letaglózott. Hogy telefonon játszani teljesen értelmetlenül a metrón, az oké, alkotni meg veszélyes. Gyerekkoromban sokat vonatoztunk, többször láttam néniket terítőt hímezni a vonaton. Nem éreztem, hogy veszélyben lennék. Mikor tavaly előtt Norvégiában jártam, a vonaton többen pulóvert kötöttek. Most csatlakoztam egy amerikai csoporthoz, “Knitting in Public” a nevük. Most komolyan elgondolkodtam, hogy elköltözöm a városból. Nem elég, hogy rossz napom van, két órát töltök naponta a tömegközlekedésen, még be is szólnak. Persze hazafelé befejeztem a horgolnivalómat a buszon 🙂 De majd szert teszek erre a könyvre itt ni:

Hátha megvan benne a válasz erre is 😉

Mint egy szellem, senki más, csak én, egyedül a világ ellen:

Fű, fa, virág

2016 november 23. | Szerző: JuliaHenrietta

Gyenge kezdő vagyok a témában, tudom, de azért csak kirakom ide, amit csináltam. Nem vagyok kertész, bár botanikusnak készültem, a természettel annyi a kapcsolatom, hogy a telkemen a gazt igyekszem az uralmam alá hajtani, nem sok sikerrel. Nem értek a növényekhez, de szeretek tenni-venni közöttük, talán máshogy is alakulhatott volna, de hát rajtam múlott. Most itt vagyok, még mehet bármerre az út.

Egy hobbikertész csoportban láttam kis tündérkerteket, apró házakkal, utakkal, ahol a mini ciklámen számított fának, és kis törpefigurák kukucskáltak a mohás kövek mögül. Engem megfogott ennek a bája, bár egyértelműen giccs, mégis olyan meseszerű ez a miniatürizált világ. Gyorsan rendeltem pár filléres kiegészítőt a projekthez még nyáron, és most jutottam el odáig, hogy megpróbálkozzam egy ilyet építeni. Lehet, majd egyszer szétszedem, újrakezdem, de talán ez a jó benne, hogy oldható a kötés, semmi sem végleges, változtatható, ahogy a természet is mindig változik. A kisebbikemnek nagyon tetszett az eredmény, úgyhogy igazából a foglalkozás elérte célját, hozta a kagylósvödrét és telerakta a kiskertet csigákkal meg kagylókkal, megígértem, hogy csinálunk még 🙂

 

 

A mai zenéhez nincs klip, de a zene mindent visz. Cliff Burton értett hozzá.

 

Kötény-filcezés

2016 november 22. | Szerző: JuliaHenrietta

Ma is alkottam, muszáj volt, benne van a boogie a kezeimben.

Tegnap kerestem valamit a konyhaszekrényben, és megtaláltam egy gyerek-kötényt, még az elsőszülöttemnek vettem több, mint tíz éve. Ikeás, igénytelen, csúnya. De gondolom, akkor az volt elérhető közelségben vagy tán nem is volt még a maihoz hasonló választék gyerek-kötényből, nem tudom. Most az ikea honlapján is van vagy ötféle, mindegy, akkor ez volt: hányás-színű kivasalhatatlan lenvászon, feketével nyomott csillagokkal. De legalább van két zsebe. Ahogy néztem, eszembe jutott, hogy van textilfilcem, érdekes módon az is ikeás, viszont tesco-gazdaságos, 600 forint körül van ára. Szóval gyorsan kipingáltam a filccel a csillagok végén csücsülő krumplikat jó színesre, ellensúlyozva az alapanyag fertelmes színét. Szerintem jó lett. Most már kifejezetten jó ránézni:

 

 

Jól működött különben a filc, este megrajzoltam, reggel átvasaltam és kész is. Tesztnek kimostam utána, mivel még nem dolgoztam ezzel a filccel, de nem eresztett és nem fakult.

Horgoltam még pár hópelyhet, mert úgy látom, most az a trend, állítólag közelít a tél a Karácsony. Kikeményítem aztán lefotózom őket, most  még olyan girbegurbák, mintha lepkehernyó bábozódott volna bele 😀

 

Adok Nektek zenét, jópofa a klip is, nézzétek, hallgassátok Road-ékat:

 

Holnaptól

2016 november 18. | Szerző: JuliaHenrietta

Holnaptól újra írom a blogot.

Már nem varrós dolgokat írok, ritkán varrok, nincs időm. Megtanultam horgolni és készítettem már egy csomó szép dolgot. Most ez jobban motivál, több a sikerélményem.

És ideiglenesen nálunk állomásozik egy macska.

 

 

 

 

 

Ez néhány a sok közül. Nagy részük bkv-s termék, mármint buszon és metrón készültek. Naponta 2-2.5 órát utazok munkába Budapesten belül, nagyon zavart eddig a tétlenség, elvesztegetett idő. Persze, sokszor olvasok is, de az alkotó tevékenység mégis jobb érzéssel tölt el. Annyi a kihívás ebben, hogy ülőhelyet kell találni a metrón. Ez reggel még a végállomáson is elég nehéz általában.

Most egy Vasarely-takarón dolgozom, fekete-fehér-szürke rombuszokból. Összeállítás után olyan, mintha egymás mellé helyezett kockák oldalai lennének, hozok majd fotót. A fonalakat nagymamámtól örököltem. Most annyi fonalam van Tőle, hogy talán a következő tíz évben nem is kellene vennem, mégis mindig lenne miből horgolásznom, de ezt ne mondjátok meg a férjemnek 🙂

 

A macska a Noé Állatotthonból került hozzánk, téli ideiglenes elhelyezésre. Katrina a neve, a fiúk Micának hívják. Talált macska, valaha lakásban élhetett, szerintem kutyákkal együtt, mert játékból a farkát kergeti és kedvenc helye az ajtó előtti lábtörlő.

Kb. egy hónapja van nálunk, nem egy hízelgős fajta, a simogatást szereti, már ha az ember odamegy hozzá és megsimogatja. Kézben nem szeret lenni és nem ül az ölünkbe sem. Enni viszont szeret, napi ötször kér, és kap is mindig, mert nagyon sovány volt, mikor hozzánk került. Most már azért kigömbölyödött, és megnyugodott, hogy nem fog éhen halni. Az első nap egy órára magára hagytuk, megevett mindent a tányérjából, majd egy pékséges zacskóban talált kiflit is levadászott magának, mintha soha többé nem kapna semmit előreláthatólag. Azóta nem vadászott semmit magának, bármilyen ételt elöl lehet hagyni a tűzhelyen vagy az asztalon.

A konyhaablakon szeret kinézegetni, de azon kivül, hogy oda feljusson, nem mászik sem az asztalra, sem a székre. Amikor otthon vagyunk. De én is láttam ám a kedvencek titkos életét 😉

 

Amikor idejött, letisztáztam vele, hogy az ágyunkra nem jöhet. Nem is jön, nagyon okos. Ha néha-néha arra téved, rászólok vagy finoman megbillentem a hátsóját és már megy is le. Nem ébreszt fel reggel sem, ha éhes, csak odaül az ágy mellé, néz az arcomba és vár. Ha felkelek, szalad ki előttem a konyhába. Pont, mint egy kutya 🙂

Megosztom Veletek aktuális favoritomat. Szóljon a Dorothy-tól a Holnaptól:

Ülj le mellém, valamit mondok…

2014 február 16. | Szerző: JuliaHenrietta

 

Köztudott, hogy nincs olyan bútor, autó vagy ruhadarab, amin ne lehetne egy kicsit még javítani, fejleszteni, tunningolni. A remek svéd bútoráruház termékein is lehet, sőt sokszor kell egy-két dolgot változtatni, hogy jól használhatóak legyenek.

Így jártam a kis narancssárga ülőkével, ami olcsó, könnyű, jó a színe csak éppen kényelmesen ücsörögni nem lehet rajta. Már nem tudom, mikor és hogyan került a háztartásba, a lényeg, hogy a konyhai reggelizőasztalnál két hokedli fér el: egy stabilabb fa és a mindig félretolt narancssárga. A harc mindig a fa ülőkéért ment, aki a lassabb volt, azé lett a kis kényelmetlen. Az esélyegyenlőség jegyében ezen kívántam változtatni: készítettem rá egy pihe-puha huzatot  🙂

Kísérleteim során arra a következtetésre jutottam, hogy akármilyen puha anyag kényelmes párnát képez, ha a legfelső réteg 5-10 mm-es szivacs.

Nekem volt fehér műanyag habszivacs csomagolóanyagom meg szivacsom is, ezeket rétegeztem. Kétoldalú ragasztóval illesztettem össze a rétegeket, 4-et, aztán az ülőke körlapjánál 4 cm-el nagyobb átmérőjű körré vágtam:

A szivaccsal is ugyanígy jártam el:

 

Majd a huzat narancssárga anyagával is ezt tettem. A szélére körbe ferdepántot varrtam, amibe zsinórt húztam, és ezzel szorítottam rá az ülőkére.

 

Kész is lettem, egy fél délelőtt alatt.

Azóta ketten is lehet ücsörögni a konyhában. És aki nem szeret sokáig ücsörögni, mert mocorog az iránytűje és mehetnékje van, annak megmutatom jelenlegi kedvencemet – aki a Tankcsapdára várt, az várjon még egy kicsit 🙂

 

 

 

 

 

 

 

Gyors ajándék a Nagymamának

2013 augusztus 1. | Szerző: JuliaHenrietta

A Nagymamám szavaival élve a mi családunk százlábú, ha csak a szűk család jön össze, 27-en vagyunk. Júliusban különösen sok név- és születésnap van, azt hiszem, tizenegy. Ilyenkor rohamléptekben gyártom és szerzem be az ajándékokat, mindenkinek valami apróságot, mert a család elég messze lakik az adósok börtönétől, nem tudják garantálni a napi bablevesem.

Az unokahugiknak ruhát varrtam, a 8 éves unokaöcsémnek egy remek vízipisztolyt szereztem, de minek örülne névnapjára anyukám, 9 gyerek nagymamája? 40 fok van, a virágcsokor ötletét elvetettem, így hát marad a fénykép a kisunokákról. Mégis, valami egyedit! Ezek szerint a képkeretet kell gyorsan kidekorálni. Erre jutottam szombat hajnalban, és fel is keltem hamar, hogy amíg a família még alszik (főleg a mindig “segíteni” kész 2 éves kisfiam), előkotortam a filléres ikea-képkereteket, amik a szekrény mélyében lapultak évek óta. Kezeletlen, igazából még csak le sem csiszolt fenyőből készültek, mondhatjuk igénytelenül egyszerűnek. Azt hiszem, már nem is kapni ilyet, régen a 3 darab volt talán 500 forint.

Nos, az egyiket ráfektettem egy vékony habszivacsra meg egy szép szívecskés anyagra és ráhagyással körbevágtam. A fehér habszivacsot (valamilyen műszaki cikknek a csomagolóanyaga volt, hogy ne törjön össze)  körbevágtam a keret mentén és rá is ragasztottam, aztán sniccerrel pontosan körbevágtam.

A szívecskés anyagra csak ráfektettem, amit középen felvagdaltam X-alakban a sarkokig pontosan, majd a közepét visszahajtogattam.

Középen szépen visszahajtogattam, majd kívülről is bebugyoláltam a keretet, az oldalak közepén gombostűvel összetűztem, majd összeöltögettem.

Végül a sarkokat is lehajtottam és hozzáöltögettem az anyaghoz.

Még egy szalagot varrtam rá a keret hátuljára, hogy eltakarja a varrást és ízléses legyen, bár senki sem azt fogja nézegetni, de azért mégis.

És már jöhetett is a kétéveském, hogy kéri a reggeli tejecskéjét, aztán a többiek, hogy miareggeli, holaruhám, mitcsinálunkma. Kb. egy óra volt és nem ébresztettem fel senkit, nem zúgott a varrógép. Az anyukám is örült a képnek vasárnap délután 🙂

Maestro musik:

 

 

 

 

Rút kiskacsák új élete, avagy hogyan készítsünk táskát

2013 július 24. | Szerző: JuliaHenrietta

A férfiak szerint kétféle nő létezik: az egyik cipőt gyűjt, a másik táskát. Én a táskások körébe tartozom, és leginkább a saját készítésű táskákat szeretem.

Ez a történet egy turkálóban és egy hipermarketben kezdődik. A hipermarketben pár évvel ezelőtt valószínűleg “a  minőségileg kifogásolható áruk” polcáról emelhettem le egy akciós sötétzöld pólót, kizárólag azért, mert egy varrógép volt rajta. Az első mosás után tűnt fel, hogy a póló eléggé meg van csavarodva, ami a nyomott mintát is magával csavarintotta, tehát nem volt igazán hordható, de sebaj, majd eljön az ideje, betettem a szekrénybe, és néha nézegettem rajta a varrógép képét.

A turkálóban meg pár hete szembejött egy mentaszínű vászon kockás tunika. Aki ismer, tudja, két gyengém van: ha valami kockás vagy ha zöld. Szemre jónak tűnt, a próbafülke előtt nyugdíjasok hada verekedett a bejutásért, a kétévesem meg a plüssállatok ketrecébe próbált bejutni a már kidobált mackók helyére – tehát kifizettem a zöld kockást gyorsan, próba nélkül és távoztunk.

Aztán itthon láttam, hogy ez se stimmel: nem nagy, nem kicsi, mégse jó. Irány a szekrény mélye, majd lesz valami.

Szóval ők ketten találkoztak a szekrény aljában, a csúnyák és használhatatlanok, és ők lettek az én jelenlegi kedvenc táskám.

Egyértelmű, hogy a varrógép lesz kívül; a tunika lesz a teherhordó bélés, mert az nem nyúlik. Fogtam az ollót és levágtam a póló tetejét, így ni:

Aztán az alját is levágtam, a minta alatt kellő helyet hagyva az összevarrásnak és hogy egy “alaplapot” formázzak majd a táska aljának. Oldalt összevarrtam az ujjak maradékát, de nem a szabásvonalnál, hanem csak ahogy jött egyenesen. A képen is látszik, hogy nem a varrásvonalat vettem oldalvonalnak, hanem ahogy összefekszik a póló, mert ha azt erőltetem, nekem is csavarodni fog a táskám.

(Sajnos sokszor látni olyan konfekcionált ruhadarabokat az utcán, amik hasonlóképpen csavarodnak, pl. farmernadrág varrása felül oldalt kezdődik és lent a cipő orránál ér véget!! Ez történik, ha nem szálirányba szabják a ruha részeit, valamiféle anyagtakarékosságból vagy egyszerű nemtörődömségből.)

A kifordított pólót aztán ráfektettem a tunikára és körbevágtam, nem variáltam sokat:

A kockás bélést is hasonlóan zsákosítottam, a tetejénél kissé magasabbra hagytam, mert abból lesz a táska szegélye. A kockás anyag összevarrása után alját képeztem mind a két anyagból, a sarkát összefogva a varrásokat egymásra fektettem és keresztben legépeltem:

A felesleget le is vágtam.

Készítettem a tunika maradékából két fület, kb. 60 cm-esek, ezeket ragasztós közbéléssel aláragasztottam, hogy eszébe se jusson megnyúlni. a 8 cm széles szalag két oldalán 1-1 cm-t bevasaltam, majd félbevasaltam, így tűztem meg a két szélét:

Aztán mindent összegombostűztem a helyére, és körbevarrtam az egészet:

A világos, kifelé fordított anyag egy zsinórházat képezett így, ebbe bele is fűztem a tunikából kinyert keskeny kis szalagot. Azért egy jókora patentot is varrtam a táskára, meg egy kicsikét a két fül felső középső találkozásához is, mert nekem a táska egyik füle mindig lecsúszik a vállamról. Ilyet most csináltam először, használat közben nem zavar.

Tépőzár is lehetne, csak azt nem igazán szeretem, csak ha valóban funkciója van.

Pl. fákat kell telepíteni  🙂

Azt gondolom, jó dolog, ha néhány ruhadarabban vagy lakástextilben meglátjuk a lehetőséget a változásra, megérezzük a kelme-lelkét az anyagnak. Nem csak takarékossági szempontból (bár a méteráru-árak mellett ez sem elhanyagolandó), de szerintem sokan vagyunk úgy, hogy egy-egy régebbi ruhadarabot nincs szívünk kidobni, és várjuk az ihletet az újrahasznosításra. Nálam így született férfiingből vagy régi pólóból kisfiú-rövidnadrág, gyerek ágyneműből kislányruha, régóta nem használt függönyből díszpárna háta. Rengeteg egyedi dolgot lehet így összehozni, kicsit máshogy kell talán nézni a textilanyagokat és fontos, hogy bátran vágjunk bele!!   😉

Hallgassatok végül egy kis klasszikust, klasszikusok előadásában, kár, hogy igazi klipje nincs…

 

 

 

 

 

Varroda-nyitó

2013 május 18. | Szerző: JuliaHenrietta

Az öcsém az oka mindennek. Ő nyaggatott a blogolással. Még sose csináltam ilyet, de majd belejövök.

Olyan témákról tervezek írni, amiket általában tűvel és cérnával meg lehet valósítani, mondhatom a szabadidő hasznos eltöltésének is, de inkább a hasznos dolgok alkotásának örömét szeretném átadni, illetve ezáltal olyan dolgok használatának különleges érzését, amelyet Te alkottál.

Köszönöm, Marci! 🙂

https://www.youtube.com/watch?v=Xit52SnQbnU